Dylan nagy sóhajtozás közepette belépett az előtérbe, becsapta az ajtót és levágódott a kanapéra.
- Mielőtt még megkérnél valamire, ma nem mozdulok többet. Teljesen kész vagyok, úgyhogy ha akarsz valamit, magadnak kell elintézned - kiabált be a kanapé mellett nyíló ajtón, amin át nem sokkal később előtámolygott Vivienne, a maga negyven kilós valójában.
- Miért, balhés volt? - kérdezte színtelen hangon, miközben beletúrt rikító rózsaszínre festett, kócos hajába.
- Áh, dehogy, sima hátulról fejbelövés, semmi extra. Szerintem észre sem vette szegény fickó - felelt Dylan ugyanolyan közönyös hangon. Felrakta a dohányzóasztalra szürke párducmintás, nyitott orrú magassarkúba bújtatott lábát, és hátradőlt.
- A megrendelő sem tűnt túl vérengzős fajtának - folytatta.
- Szinte már unalmas, mi? - kérdezte Vivienne elmosolyodva.
- Most jólesik a pihi. Kicsit már elég volt a tavalyi rituális gyilkossághullámból. Tök röhejes volt a csalfa férjeknek mutogatni az elhagyott feleségek, meg gyerekek képét, és úgy tenni, mintha egy kicsit is meghatna. Nem is értem, az ilyenek miért nem maguknak intézik a dolgot.
- Éhes vagy? Csináltam miszót meg zöldséges sushit.
- Nocsak, megint eszel? - vonta fel a fél szemöldökét Dylan. Vivienne időközben eltűnt a konyhában, hogy aztán egy tálcával térjen vissza, rajta sok tányérral, kanalakkal és evőpálcikákkal.
- Meghalni nem akarok. Amúgy pedig rájöttem.
- Amúgy mire? - kérdezett vissza kissé ingerülten Dylan. Utálta, amikor barátnője úgy csinált, mintha mindenki tudná, mire gondol éppen.
- A vírus. Tudom, hogy terjedt. Én annyira hülye vagyok, hogy nem jöttem rá előbb - mondta, és arccal az asztalra borult.
- Miért, hogyan terjedt?
- A levegőben. A fertőzött emberek minden egyes kilégzése vírusokat juttatott a levegőbe. Nekünk, mint a legtöbb emberkerülőnek, saját légszűrő- és újrahasznosító berendezésünk volt, te pedig kezdő bérgyilkos korodban műtősmaszkot hordtál, hogy elfedd az arcodat. Ezért nem kaptuk el.
- Azta, ez tényleg logikus.
- Ja. Én hülye meg olyanokat gondoltam, hogy szemkontaktus. Pffff.....
- Mindegy, a lényeg, hogy rájöttél. A többivel hogy haladsz?
- Sehogy, ma nem dolgoztam. Elmentem sétálni.
- Sétálni? - ismételte Dylan meglepetten - Akkor voltál utoljára sétálni, amikor az utolsó ember is öngyilkos lett.
- Aha, három éve. De most megint elmentem - Vivienne arcán titokzatos mosoly jelent meg - Tudod, milyen nap van ma, ugye?
- Igen, március 5, miért?
- Jaj, ne csináld már - nyavalygott, miközben beszaladt a szobájába. Amikor visszatért, egy fehér cipősdobozszerűség volt a kezében - Huszonhárom év az nem semmi. Boldog szülinapot!
Két puszit adott Dylan arcára és átnyújtotta a dobozt. Ő izgatottan kinyitotta, és a szeme tágra nyílt az ámulattól.
- Louis Vuitton táska?
- Aha, eredeti - mondta Vivienne büszke mosollyal - Tudtad, hogy van egy bolt tőlünk tíz utcányira? Teljesen tele. Biztos árufeltöltés volt, mielőtt mindenki meghalt.
- Ja, ez nem önfeltöltő?
- Nem, dehogy, pont azért ér olyan sokat.
- Ó, akkor valamelyik nap kifosztjuk - csillant fel Dylan szeme.
- Rendben. De van egy pár dolog, aminek utána kellene nézni. Menj el légyszíves a rendőrőrsre holnap.
- Mi? Én? A rendőrőrsre? Megőrültél? Szerinted egy bérgyilkos csak úgy bemehet a rendőrőrsre? - Dylan mélyen felháborodott arckifejezéssel nézett Vivienne-re.
- Nyilván nem arra gondoltam, hogy sétálj be és nézz körül, de tényleg vetni kellene rá egy pillantást. Többen is írták a blogjukon, hogy napok óta nyomát se látták rendőrnek. Volt, akit kiraboltak, és az őrsön felvették a telefont, de nem ment ki senki. Annak a nőnek a házában sem helyszíneltek, akit múlt héten öltél meg. Valami gond lehet.
- És miért lenne jó az valakinek, ha nincsenek rendőrök?
- Mert akkor megbéníthatja az egész világot. Amíg sok ember volt, addig a rendőrök mindenféle hülyeséget csináltak, forgalomirányítás, meg ilyenek, egyik se túl komoly. De most ők a legfontosabbak, nélkülük egy ügyesebb programozó gyorsan meghackelheti a boltok rendszerét, hogy ne töltődjenek újra, megmérgezheti a kórteremben fekvő embereket, az ivóvizet, kikapcsolhatja az internetet, az áramot, tehát lényegében azt csinál a világgal, amit akar. Ha nincsenek rendőrök, akkor minden fontos dolog felügyelet nélkül marad, ami katasztrófához vezethet.
- De ki akarhat ilyet csinálni?
- Valaki, aki világuralomra tör - mondta Vivienne elfelhősödő arccal - De ezt hagyjuk, nem akarok vészmadárkodni, lehet, hogy csak el vannak maradva a munkával. De azért nézd meg holnap.
- Jó, megnézem - válaszolta kelletlenül Dylan. Hátrarázta göndör, vörös haját és karba tette a kezét. Néhány pillanatig mindketten hallgattak, majd Vivienne derűsen elmosolyodott, és felpattant.
- Amúgy sütöttem tortát is, kérsz?